Silo, Mario Rodríguez Cobos (1938-2010)
Silo egy olyan spirituális vezető, aki ezekben a zűrzavaros, erőszakos és reménytelen időkben tűnt fel. Üzenete egyszerű és ugyanakkor mély is. Életműve túllép minden határon, és követői megtalálhatók az 5 kontinens legkülönbözőbb kultúráiban. Silo nyilvános szereplése 1969-ben kezdődött két alapvető fontosságú eseménnyel: egy maroknyi ember előtt elmondott beszéddel május 4-én az Andok hegyláncai között az argentín-chilei határon, egy Punta de Vacas nevű kis faluban – A szenvedés gyógyítása. Ugyanezen a helyen mergírta A belső tekintet c. könyvet, mely 1972-ben jelent meg. Mindkettő, a beszéd és a könyv is, tanításának sarokkövei. Az elsőben felveti a szenvedés gyökerének kérdését: „A benned és a többiekben lévő, illetve a környezetedben található erőszakot csak a belső hit és belátás révén tudod legyőzni…” míg A belső tekintetben kifejti, hogy mi az élet valódi értelme:
„Itt arról szólunk, hogyan lehet az értelemürességet értelemmé és teljességgé változtatni.
Itt öröm lakozik; a test, a természet, az emberiség és a szellem szeretete.
Itt elvetjük az áldozatokat, a bűntudatot es a túlvilággal való fenyegetőzéseket.
Itt nem állítjuk szembe egymással az evilágit és az örökkévalót.
Itt a belső felismerésről szólunk, melyhez mindenki eljut, aki gondosan elmélkedik, alázatosan keresve.”
Silo tartott előadásokat, beszélt konferenciákon, nagy tömeges találkozókon, ahol kifejtette nézőpontját és tanításait emberek százezreinek Mexikótól Mumbaig, Párizstól Moszkváig, Manilától Koppenhágáig; Srí Lankán és Nápolyban, New Yorkban és Quitóban. A világon mindenhol csatlakoznak emberek az általa felkínált reményhez, a változás lehetőségéhez, a bizonyossághoz, hogy az emberi lény képes egyszer s mindenkorra valódi emberi lényé válni, maga mögött hagyva a szenvedés, a nihilizmus, az erőszak történelem előtti korszakát: „…De mindennek ellenére… mindennek ellenére… mindezen szerencsétlen feltételek ellenére valami, ami halk, akár egy távoli hang, finom, akár a hajnali szellő, valami gyengéden utat nyit magának az emberi lény bensőjében.” Silo ezen túlmenően egy új áramlat ihletője is, melyet Egyetemes Humanizmusnak neveznek, egy gondolkodási irányzaté, mely egyszerre sokféle és összetartó, mely szembeszáll a megkülönböztetéssel, a fanatizmussal, a kizsákmányolással és az erőszakkal. 2002-ben született meg Silo Üzenete, egy olyan szerveződés, mely ugyanezen című könyvön alapul. A könyv három részből áll: A könyv, ami A belső tekintet; A tapasztalat, mely 8 ceremóniából áll, melyek képesek spirituális inspirációt és pozitív változásokat eredményezni a mindennapi életben; és Az út, mely meditációs témákat, javaslatokat tartalmaz a személyes, személyek közötti és társadalmi élethez kapcsolódóan. Ennek a szellemi vezetőnek, az Andok bölcsének – ahogy nevezték – követői hamar elkezdtek közösségeket létrehozni, hogy Silo Üzenete eljusson a Föld minden sarkába.